Életem könyvekben

Íróként, azt hiszem, alap elvárás, hogy tiszta szívből szeressem a könyveket. Aminek, bevallom, végtelenül könnyű megfelelni. Könyvmolyként nőttem fel, nem is emlékszem olyan időszakra, amikor kicsit is elidegenedtem volna az olvasástól. Olyanra igen, amikor a húgom kifogásolta, hogy nonstop valamilyen könyvet bújok, de ezt is csak mielőtt ő is beleszeretett a könyv lapjainak illatába, betűinek varázserejébe.

Nálam nem volt átmenet, én már azelőtt könyvmoly voltam, hogy megtanultam volna olvasni. Apukám ugyanis minden este mesékkel altatott el. Legalábbis az elején biztosan, aztán komolyabb műveket vett a kezébe, így a képeskönyvektől Narnia krónikáin át lassan eljutottunk Cyrano drámájáig is. Így, azt hiszem, annyira nem is meglepő, hogy mire végre megtanultam olvasni, ez már nem volt elég. Írni kezdtem. Saját történeteket saját álmokról, saját szereplőkről. De a könyveket sose tettem le.

Nem mondom, hogy az összeset imádom, sőt! Olvastam kifejezetten rosszakat is, főleg húgom polcáról válogatva (ha nem számítjuk a kötelező olvasmányokkal töltött keserves időszakot), de emellett annyi kedvencem van, hogy össze se lehet számolni. Ráadásul megvan az az őrült szokásom, hogy a jó könyveket időről időre kézbe veszem, és beleolvasok. Mert így nem csak átérzem azt a régi izgalmat, ami első alkalommal sem hagyta, hogy letegyem, hanem minden alkalommal új dolgokat fedezek fel benne. Elrejtett utalásokat, részleteket, amik addig elkerülték a figyelmemet.

És persze a kedvenceim közül is kiemelkedik néhány. Hiszen, amikor rákérdeznek, nem kezdhetem a top ötvenes listát sorolni… Ma pedig, ahogy épp zseniális sorozatok frissen megjelent köteteire bukkanva ujjongtam a gép előtt, rájöttem, mennyi mindent elárulnak rólam kedvenceim. Vagy éppen mennyire meghatározzák azt, aki vagyok.

Eléggé ahhoz, hogy megosszam őket veletek.

Kénytelen vagyok azonban a legrövidebb listára szorítkozni, így rengeteg gyöngyszemet ki fogok hagyni, amikért már előre vérzik a szívem. Persze már most szólok, sem önéletrajzok, sem filozófiai elmélkedések nem fognak szóba kerülni. Szégyellném magam, amiért komolyabb témakörökben még nem néztem körül, de hát tizenkilenc évesen mit mondjak? Tizenévesen az ember még álmodozik. Nem néz szembe a rideg, unalmas valósággal.

Mivel már párszor említettem, a Harry Potter-sorozatról nem kezdenék ódákat zengeni. És ha már a klasszikusoknál tartunk, természetesen olvastam a Twilight sagát is, imádtam, és éljen Team Edward, szigorúan, amíg a könyvről van szó. A film csapnivalóan érvágósra sikeredett, jobb szót egyszerűen nem találok rá. Ez a két terjedelmes sorozat volt számomra a fuvar a varázslatok világába, ahol szépen kiraktak, és faképnél hagytak. Mondanom se kell, azóta sem találtam vissza. Nem is akarok.

Az sem titok, hogy fanatikus állatbarát vagyok. Rengeteg novellát és kisregényt írtam korábban állatok szemszögéből, így amikor David Clement-Davies Tűzhozó című műve a kezembe akadt, már az első soroknál elvarázsolt. A szarvasok társadalmának új megvilágításával, csatáikkal, kalandjaikkal, legendáikkal azon könyvek közé tartozik, amire még ma is borzongva gondolok vissza.

Kevin Hearne A Vasdruida krónikái című könyvsorozata szintén azon művek közé tartozik, melyek a leginkább hatással voltak rám. És nem csak zseniális stílusa, ötletei és karakterei miatt, hanem a különböző mitológiák és vallások egy világba gyúrásának köszönhetően is. A különböző hitvilágokba tartozó istenek és lények alakot és jellemet kapnak, a könyv legzseniálisabb karaktere mégis Oberon, a főhős ír farkaskutyája. Egyébként a sorozat legújabb magyarra fordított kötetét holnap tervezem beszerezni, a többit pedig anglisztikásként mégiscsak illene angolul elolvasni. Szerencse, hogy jön a karácsony…

Persze fájna említés nélkül hagyni életem más mérföldköveit, mint például Stephenie Meyer A burok című alkotását, amely folytatásért zokog (és azt hiszem, ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül) vagy Az Éhezők Viadalát (Suzanne Collins), melyet remélhetőleg senkinek sem kell bemutatni. Sajnos ugyanez nem mondható el A Hollófiúk (Maggie Stiefvater), az Éjszakai cirkusz (Erin Morgenstern) vagy a Pokoli szolgálat (Vivien Holloway) című művekről, amelyek mellesleg legalább ugyanekkora figyelmet érdemelnének.

És akkor itt most abba is hagyom, megmentett titeket a gyomrom korgása. Remélem, vannak néhányan, akik olvasnivalót keresnek! Vagyis inkább azt remélem, most megtalálták.

Életem könyvekben