Gasztrotúra

Két kaotikus hét után végre sikerült idáig is eljutnom: blogot írok. Annyira hihetetlen, hogy a könnyeim is kicsordultak.

Szóval beindult az egyetem, meg is mutatta, mit vállaltunk. Töménytelen mennyiségű házi, éjszakába nyúló kemény munkát igénylő beadandók, és még csak a harmadik hetünket töltjük. És megéri? Naná!

Szóval a suli mostanában minden otthon töltött percemet leköti, hiszen vagy idegbajosan keresgélek a félmillió papírkám között, vagy a lusta nyomtatóm előtt térdelve könyörgök, hátha azzal működésre tudom bírni. A nap végén pedig egyszerűen összerogyok valahol egy jó könyvvel a kezemben. Nem feltétlen a kanapén, tulajdonképpen akárhol. Úgyhogy, amíg ebbe belejövök, és kidolgozok egy hatékony rendszert, ami esetleg némi szabadidőt is engedélyez nekem, arról fogok írni, amit a tanuláson és utazáson kívül csinálok, ez pedig az evés. Kezdődjön egy kis gasztronómiai körtúra az Astorián és környékén.

Mindennap komoly dilemma, hol ebédeljek. Nemcsak nekem, de azt hiszem, a többi egyetemistának és környéken dolgozónak is. Három hét alatt nem próbáltam ki minden éttermet (végül is az a terv, hogy még lehúzok itt pár évet, van még időm bőven), inkább visszajártam a bevált helyekre, úgyhogy most ezekről hoztam nektek kedvcsinálót (hozzátéve, hogy nem, ezért nekem nem fizetnek, pedig nem bánnám).

Személyes kedvencem a Pizza King, nem csak, mert közel van (mindössze a zebrán kell átsétálni), hanem mert ezzel együtt olcsó és gyors is. És isteni finom. Komolyan, én is ettem már jó pizzát, olasz pizzát, számtalanszor kijelentettem, hogy megvan a kedvencem, és soha többet mást nem eszem, de ez… Ez minden eddigi élményt felülmúlt.

A másik hely, amit fűnek-fának ajánlgatok a Zoska. Bízzatok bennem, menjetek be, és próbáljátok ki a vattacukros limonádét! Leírni nem tudom azt az ízt! Pedig író volnék, úgyhogy ez azért jelent valamit. És csakis jót.

Természetesen hazudnék, ha azt mondanám, nem tettem még tiszteletem a Mekiben és hasonló népszerű gyorséttermekben, de ezeket nem kell ajánlgatni senkinek. Ellenben a Bors Gasztrobárról kevesebben hallottak. Aprócska hely az Uránia mozival szemközti utcában. Bár leginkább különleges leveseiről híres, én a lecsót választottam. A történethez hozzátartozik, hogy egy korábbi bejegyzésben említett dietetikus barátommal mentem, aki szívügyének érzi, hogy különféle riasztó részletekkel terelgessen az egészséges étrend felé. A hitelességet viszont még gyakorolnia kell. Ő kakaós palacsintás levest (!!) rendelt. Tehát egy pohár csokiszirupot kanalazott lelkesen a szájába, majd elfintorodott a bagettem láttán, és rosszallóan megkérdezte: „ez fehérkenyér?”

Azóta sem tudom eldönteni, vajon komolyan gondolta-e. Attól tartok, igen.

Mindent megteszek, hogy jövő héten se maradjatok poszt nélkül! Addig is vessetek egy pillantást az új kritikára. Én imádtam!

Gasztrotúra
Tagged on: