Karácsony a Bátyám könnyeivel

Mindenki a pajtába sereglett. Hosszú asztalunk roskadozott az ünnepi finomságok alatt, a mézeskalács és a fenyő illata émelyítő eleggyé keveredett a levegőben. Hirtelen elmúlt a stressz, az elmúlt heteket végigkísérő görcsös igyekezet, hogy mindent tökéletessé varázsoljak. Nem bosszankodtam tovább a törött díszek, a fiúk feledékenysége miatt. Pedig aznap reggel egy pillanatig se gondoltam volna, hogy ez valaha sikerülni fog.

Mindent előre elterveztünk, szétosztottuk a feladatokat, sütnivalókat, vennivalókat. Az utolsó napokban alig láttuk egymást, mindenki az ajándékokat próbálta beszerezni, vagy a konyhában mentette a menthetőt. Ezt a részét Dylan vállalta, engem a sütő közelébe sem engedett. Még azt is rosszallóan figyelte, ahogy gabonapelyhet szórtam a tányérba. Rám az ajándékok maradtak, ami, bár szokás szerint mindenki csak valami apróságot kapott, egészen az idegbaj határáig kergetett. Karácsony előtt este mégis mindketten elégedetten feküdtünk le: a másnapi menüt sikerült bepréselni a hűtőszekrénybe és az ajándékok is ünnepi csomagolásban tornyosultak a szekrényben. Nálunk minden rendben volt.

Számíthattunk volna rá, hogy a többiek közel sem állnak ilyen jól!

Talán a karácsonyra való tekintettel, talán csak merő véletlenségből, de a balhé megvárta, amíg oda tudok figyelni rá. Csak akkor tört ki, amikor Dylan kocsiját elnyelte a tanyánkat körülölelő erdő, akkor viszont nem kímélt.

– Hogy érted, hogy nincs karácsonyfánk? – visította éppen Trixi, amikor odaértem hozzájuk.

Cass addigra elhátrált a lánytól, le a fűre, ahonnan mély bűntudattal tűrte a többiek dühét. Trixi mellett ott tajtékzott Teodóra és Viv is, Blake pedig a nyitott ajtóban állt, és nagyon igyekezett nem elmozdítani tekintetét a földről, gyanítom, hogy előtörő nevetésével ne rontson a helyzeten. Tőlük tisztes távolságban álltam meg, igyekeztem összekaparni magamban az ünnepi hangulat morzsáit, de sehol nem találtam őket.

– Bejártam a várost, de ma már mindenhol csak selejtes fát árulnak. Komolyan, az egyiknek dupla törzse volt. Kompenzálva a tűlevelek hiányát…

Blake köhögéssel próbálta leplezni mennyire szórakoztatónak találja a helyzetet.

– És mit javasolsz, miből teremtsünk ebédig karácsonyfát, hm? Vagy elmagyarázod Tay-nek, hogy anélkül is lehet ünnepelni?

Cass nem futamodott meg, továbbra is próbálta menteni a menthetőt.

– Vághatnánk egyet.

A lányok szeme szikrákat szórt.

– Mintha lenne egyetlen fenyő is a környéken!

– Megoldom, ígérem! Blake! – intett Cass testvérének, majd azonnal sarkon fordult, és az erdő felé sietett.

– Egyetlen feladata volt… – mérgelődött Viv.

Összecsaptam a tenyerem, hogy magamra vonjam a figyelmüket.

– Fával vagy anélkül, de ma karácsony van – emlékeztettem őket. – Dylan elvitte a srácokat, de nem maradnak sokáig. El kell kezdenünk pakolni és díszíteni!

– Te pedig vigyél baltát, mielőtt Cass puszta kézzel csavarja ki a fát a földből! – suttogtam a mellettem elhaladó Blake-nek, miután a lányok eltűntek a pajtában.

Nem számítottunk rá, hogy sikerrel járnak, a fának nem is hagytunk helyet. A díszeket, égősorokat a falakra, ablakpárkányokra, kandallóra aggattuk. Tálaltunk, gyertyákat gyújtottunk, Teodóra és Zack a zenelejátszóba próbált életet lehelni, Maggie az ajándékokat rendezgette a sarokban, Angie pedig a kutyákkal vívott vad harcot, hogy masnit köthessen a nyakukba.

– Na, tessék – lépett be Cass, egy csokornyi ágat ölelve magához.

– Hoztál gyújtóst?

– Nem. Karácsonyfát.

– Az nem egy tuja? – ráncoltam a homlokom.

– Csak az ágai – tromfolt le Blake azonnal, miközben becsukta maguk után az ajtót.

Elképedve néztük, ahogy az egyik belső oszlophoz masíroznak, majd széles mosollyal elkezdik dróttal ráerősíteni az ágakat. Esélyünk sem volt közbelépni. Trixi ugyan megkísérelte néhányszor, de Blake ereje távol tartotta. Nem tehettünk mást, folytattuk a készülődést.

Mire Dylan lefékezett az udvaron, minden készen állt. Ronny betámogatta Funnyt is, aki fáradt sóhajjal helyezkedett el a kanapé mellett. Ő is kapott masnit a nyakába, ahogy a többi kutya. A gyertyák égtek, az ebéd az asztalon gőzölgött, és a zenét is sikerült elindítani. Maggie-nek már a kezében volt a hegedűje, Viv pedig az utolsó hullámcsatot is beszúrta a lány frizurájába.

Cass és Blake azonban egészen az utolsó pillanatig vártak.

Mindannyian visszafojtott mosollyal néztük, ahogy Garas és Tay felbukkan az ajtóban. Hiába lettek minden évben egyre idősebbek, egyre komolyabbak, a karácsonyból nem tudtak kinőni. Szemükben fényesen ragyogott a lelkesedés, kezüket összecsapták a karácsonyi díszítés és az ajándékhalom láttán. Aztán a fiúk elléptek művük elől, az oszlopra erősített, fenyőszerű ágaktól, amikre az utolsó karácsonyfadíszeket akasztották, a gyerekek pedig ugrálni kezdtek örömükben. Az összetákolt fa nagyobb volt, mint bármelyik korábbi karácsonyfánk, kusza összevisszaságban ölelte körül az oszlopot, alsó ágai a padlón terültek szét. Bármely másik házban nevetséges hatást keltett volna, de a mi pajtánkba tökéletesen illett.

– Kreatív megoldás – bólogatott Dylan elismerően. – Nem tudtam, hogy már a fát is saját kezűleg kell csinálni.

Addig észre sem vettem a két hatalmas zsákot a kezében, teljesen el voltam foglalva Garas és Tay elragadtatott arcával. Dylan azonban nem válaszolt kérdő tekintetemre, csak fejjel lefelé fordította a zsákokat, amikből fehér műhó ömlött a földre.

– Ronny, ha lennél szíves… – mosolygott Dylan a lányra.

A pajtában felkavarodott a szél, szétfújta a fehér kupacot, a plafonig repítette a pelyheket, táncoltatta, pörgette őket, mi pedig csak álltunk, és gyönyörködtünk saját hóesésünkben. Mindent beterített a fehérség, csillámokat varázsolt Maggie hajába, megpihent Garas nyitott tenyerén, berepült Cass és Blake összekoccanó ökle közé. Zack belesimította a fehér pettyeket Funny szőrébe, Ronny elbűvölve karolta át gömbölyödő pocakját.

Magamhoz öleltem Tay-t, elöntött a békesség, és tudtam, hogy minden vita, minden gond most egy napra kénytelen lesz visszavonulni, hogy helyet adjon tökéletes karácsonyunknak.

Karácsony a Bátyám könnyeivel
Tagged on: