Lilla regényeiről mondták

A Bátyám könnyeiről

Kritika: KÖNYVVILÁG BLOG Bea írása // “Híve vagyok annak, hogy annál jobb egy könyv, minél több érzelmet tud kicsalni az olvasóból, legyen az sírás, nevetés, borzongás, vagy bármi más. Nos, Barczikay Lilla most ezt megcsinálta, vallom, hogy nagyon tehetséges – magyar! – írónő, aki egy remekül felépített világot alkotott meg nekünk, és érdemes elolvasni a regényeit.”

Kritika: KÖNYV EXTRÁK BLOG Katica írása // “Második részt nem egyszerű írni, főleg akkor, ha az első nagyon penge lett, és olyan komoran fejeződött be, mint az Anyám teremtményei, Barczikay Lillának mégis sikerült izgalmas és érdekes folytatást írnia. Fájó szívvel búcsúztam a szereplőktől, de remélem, hogy az írónőtől még nem kell búcsút vennem, ugyanis alig várom a következő történetét!”

Kritika: MANDI KÖNYVTÁRA BLOG Mandi írása // “Tetszik, hogy az írónő nem fél hozzányúlni a karakterekhez. Aki útban van, fogja, és kezébe ad egy hullazsákot, hogy a sztori végére biztosan föld alá kerüljön.”

Kritika: MY RELATIONSHIP WITH BOOKS Evelin írása // “Az egyik legjobb magyar fantasy, amit mostanában olvastam. Nem sok magyar fantasy fog meg, de ennek sikerült, ami csakis Lilla érdeme.”

Kritika: THREE POINTS OF VIEW BLOG Vicky írása // “…meg vagyok róla győződve, hogy ha ez a széria Amerikában egy neves, nagy kiadó által jelenik meg, akkor a bestsellernek titulált, manapság oly közkedvelt YA fantasyk sorát gyarapítaná ez a sorozat.

Az Anyám teremtményeiről

Kritika: KÖNYVVILÁG BLOG Bea írása // “A könyv remek élmény volt, tetszett a világ, vagyis inkább az ahhoz szőtt történet megalkotása: a valós világba beleszőtt valós emberek átalakítása, olyanná, ami még nem volt. Ebben a műfajban (persze máshol is) fontos szerintem az új bevitele, hiszen rengeteg fantasy íródik manapság, sok egy kaptafára. Persze a többihez hasonló alapgondolat ebben is megvolt, de a megálmodott történet, a kicsiny részletek, a képességek, a karakterek jellemzése, ezekből sokat lehet pluszként adni. Az Anyám teremtményeinél én ezt éreztem, örültem a másnak.”

Kritika: KÖNYV EXTRÁK BLOG Katica írása // “Az írónő ugyanis nem csak, hogy hihetetlenül jól ír, de olyan természetességgel vet papírra egészen elképesztő helyzeteket és karaktereket, hogy az ember képes megfeledkezni az egész világról. Remélem, még sok történet lapul a fiókjában, mert én bizony, ezentúl mindet olvasni akarom!”

Kritika: MANDI KÖNYVTÁRA BLOG Mandi írása // “Nagyon ígéretes írónőt fedeztek fel, úgyhogy mentem is olvasni a második kötetet.”

Kritika: MY RELATIONSHIP WITH BOOKS Evelin írása // “Hihetetlenül tetszett. Már a címből valamilyen paranormálisra következtetem és öröm volt, hogy végül azt is kaptam. Tinik szupererővel? Nálam már ekkor borítékolható volt a siker.”

Kritika: THREE POINTS OF VIEW BLOG Vicky írása // “A prológus eszméletlenül tetszett, az egész hangvétele és a múlt bemutatása is nagyon jól lett tálalva. Pont megtalálta az egyensúlyt, így nem lett túl ömlengős, vagy éppen túlírt, de kellően informatív volt ahhoz, hogy felkeltse a kíváncsiságom a történet iránt.

Dalnoki Szonja: Nagyon tetszett a könyv! A kedvenc szereplőm Nita, Dylan, Blake, de a többieket is szeretem! Várom a következő részt. 🙂

Ollár Edit: Az Anyám teremtményei kitűnik a szokványos fantasy regények közül, nagyon lendületes, végig izgalmas és kiszámíthatatlan. Nagyon tetszett az, hogy a szereplők nem csak a sablonos, már elvárt képességekkel rendelkeznek, hanem új tudás is előjött. Azóta is néha eszembe jut, milyen jó is lenne hallani a tárgyak hangját.

Ollár Tamás: Nemcsak a szereplők képességei teszik eredetivé az Anyám teremtményeinek világát, és a két könyvet mely elmeséli történetüket, hanem az Írónő stílusa is, aki lebilincselően írja le a felnőtté válás nehézségeit egy erőszakos környezetben, mely a szereplőket körülveszi. A főhősök hamar szerethetővé válnak, ahogy egymást segítve néznek szembe sorsukkal, ahogy felfedezik képességeik határait, és végül áldozatból megerősödve készülnek az elkerülhetetlenre. Nita képességeire sokan vágyunk, de kitartása, és tudatossága azok a tulajdonságok, melyekre bőven szükség volt a könyvek megírásához.

Srajber Kinga: Hihetetlen, ahogy az érdekesebbnél érdekesebb képességű karakterek észrevétlenül a szívünkhöz nőnek. Velük együtt nevetünk és sírunk.

Srajber Orsi: Fantasztikus, hogy ilyen újszerűt tudott alkotni a fantasy műfajában, hiszen ez az a kategória, ahol azt hinné az ember, hogy már minden ötletet és témát kiveséztek.

MOLY.HU Alexandra_Bokis: Zseniális, nem lehet letenni!

MOLY.HU Lorie_Dark: imádtam… egyszerűen nem tudtam letenni… hajnali 3-ig olvastam minden nap, és kb. 3 nap alatt kiolvastam… sajnálom, hogy ilyen hamar végeztem vele… remélem lesz 2. része!

MOLY.HU molymaris: Nagyon szerettem! Remélem, a második rész is ilyen jó lett. (:

MOLY.HU Rozi_Fabian: Imádom ezt a könyvet!!!!!!!!!!
Őszintén szólva azt hittem, hogy ez a könyv unalmas lesz. De ezt a felvetésemet már az első három oldal megcáfolta. 🙂 Miután megvolt a nagy találkozás, azt gondoltam, innentől már nem lesz sok újdonság. Viszont gyanús volt a csend. Az írónő zseniálisan kelti a feszültséget. Ráadásul nagyon izgalmas, és új világot tárt fel számomra. 🙂 Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet.

 

Figyelem! Az alábbi vélemény cselekményleírást tartalmaz!

Tóth Bojka:
Hol is kezdhetném? Észszerűen én is az elejétől kezdtem olvasni a könyvet. Úgy se fogom tudni átrágni magam rajta – gondoltam én -, hiszen milyen hosszúnak tűnik. Na igen. Nekem itt kezdődött minden. Azelőtt is olvastam de… nem ilyen sokat. Engem ez a könyv indított el. És azóta olvasok sokat. Az első fejezetet kocsiban zötykölődve olvastam fel hangosan. Furának tűnt. Ez volt az első benyomásom. De hát kinek nincsenek előítéletei? Ahogy elkezdtem, mélyült. Sokkal jobb volt, mint ahogy elsőre gondoltam. Egyre jobban tetszett. Mikor megtaláltuk Trixiéket, én valósággal sipítoztam. A legelső dolog, ami hatalmas boldogsággal töltött el… nemcsak a régi testvéreink megtalálása szempontjából, hanem mert én itt szögeztem le magamban: Dylanben megbízhatok. És én tudtam, hogyha kisebb konfliktusok lesznek is Nita és Dylan között, ők együtt maradnak, amíg csak élnek. Nick először kicsit mintha velem akart volna kötekedni, mikor úgy tett mintha elaludna a kocsiban. Hamar rájöttem, hogy csak vigyázni akar Nitára. És ez nagyon tetszett. Elképzeltem Nita és Nick gyerekkorát. Tudtam, hogy sohase lehetne senkinek se jobb testvére ennél egy könyvben. Mikor Vivék jöttek, bennem megfagyott a vér. A pillangó hadseregtől, ha nem is ijedtem meg, de mikor Vivvé változott, azt hittem, Nita képzeleg. És mikor Ronny megölelte Nicket, teljes volt a béke. Nekem. Tudtam, hogy sok van még a könyvből. Túl sok, hogy ne történjen valami rossz. Miután Garast elrabolták, rosszul voltam. Elképzelni se tudtam, kit rejthet Alexis, Megan… csak remélni tudtam, hogy ezek kezdő gyilkosok. Amatőrök. Garasban szinte magamat láttam. Nem veszíthettem el. Mikor Dylan elment, pánikba estem. Minden elvesztett emberrel kevesebb az esély megtalálni Garast. És ez már arra ösztönzött, hogy én is elkezdjem keresni. Ha nem is látok többet, mint Nita. Bocsánat, emberek, de most nagyon szemét leszek. Imádom Nitát és a csapatot is, de sajnos azt kell mondjam, Alexis – igen, még mindig a gyilkosról beszélek, igen, aki majdnem elégette Nitát, és igen, aki az egész csapatot ki akarta nyírni… Nekem ő a kedvenc gonosz szereplőm. És az egyik kedvenc szereplőm. Nem tudom, ki mit gondol, de ő előtte csak egy ártatlan gyerek volt, aki talán soha életében nem is hallott volna Nitáékról, ha az őrült tudós nem fogadta volna örökbe, nem műtötte volna bele a gyilkos szellemet, ami most már beleivódott a testébe, és nem tehet ellene semmit. No, de menjünk is tovább. Lance temetése. Többször is elolvastam. Mindig sírtam. Nem tudtam úgy elolvasni, hogy ne potyogjon egyetlen könnyem se. Számomra lehetetlen volt. A legvége pedig nyitás volt egy új részre. Alig bírtam kivárni. Állandóan kérdezgettem anyát: beszéltél Lilla anyukájával, hogy mikor jön ki, hogy hol jár, hogy elárult-e valamit, esetleg Lilláról, hogy ő hogy van? stb.

Összefoglalva : IMÁDTAM. Ez nagy betűs imádtam. Megmozgatott. Az utolsó fejezeteknél már le sem tudtam tenni. Senki se lepődjön meg, ha azt észleli: “Úristen, vége. De álmos vagyok! Mennyi lehet az idő?” Mikor rápillantottam az órára, azt hittem rosszul jár… hajnali 2 óra 17 perc – ööööö… jobb lesz, ha lefekszem – effektussal fejeztem be a könyvet… Azt hiszem, mindenkinek tetszene, aki velem egykorú, kicsit idősebb, vagy fiatalabb. Köszönöm, Lilla, hogy megírtad ezt a könyvet. Azt hiszem… csodát tettél velem!!!

Még valami:

Kedvenc jelenet: 109. oldal: Blake és Garas
Kedvenc lányszereplők: Garas, Trixi
Kedvenc fiúszereplők: Blake, Nick.

Ezeknek a szereplőknek közelebbről megismerését ajánlom mindenkinek!