Rejtélyes szereplők
rejtelyes-szereplok_anyam-teremtmenyei_barczikay-lilla
Forrás: pixabay.com

Az utóbbi időben kicsit személyesebbre vettük a figurát, úgyhogy most visszakanyarodunk a könyvekhez, hogy azok se unatkozzanak, akiket inkább a történet, mintsem az író érdekel. Mentségemre szóljon, meg voltam győződve róla, hogy minden érdekesség és kulisszatitok napvilágra került a két könyvvel kapcsolatban. Szerencsére mindig akad pár lelkes olvasó, aki rámutat az ellenkezőjére.

Nem is olyan régen egyik beszélgetésünk alkalmával Bojkában például érdekes kérdés merült fel. Bojkáról annyit, hogy aki meglátogatta a honlap véleményező felületét és nem átalkodott lejjebb tekerni, biztosan találkozott a nevével. Ráadásul mindenki, aki legalább egy könyvbemutatón/dedikáláson felbukkant, láthatta is őt végeérhetetlen kitartással és türelemmel mellettem ücsörögni. Részben neki is köszönhető, hogy az unalom miatt sosem kell aggódnom az ilyen alkalmakkor, hiszen bármikor, bármiről el tudunk beszélgetni. Ő emlékeztet rá, hogy igenis van értelme annak, amit csinálok. És amikor kell, arra is ráébreszt, hogy soha nem fogom tudni egy könyv összes titkát felfedni. Még akkor se, ha a saját könyvemről van szó.

Bojka kérdezett tőlem először a történet kezdetén már halott, éppen csak említett karakterek nevéről és képességéről. Utólag el se hiszem, hogy erről sosem írtam egyetlen bejegyzést sem. Szóval elő a számológépekkel, kezdjünk matekozni! (Pedig reméltem, hogy a matek érettségi után semmi ilyesmit nem kell majd mondanom). A tudós háromszor kilenc gyereket teremtett. A hárpiák közül mindenkit ismerünk (még Nathant is, említés szintjén), azonban az Anyám teremtményeiben már csak hét lány és négy fiú szerepel az eredeti gárdából. Tehát hét karakternek esélyt sem adtam a szereplésre. Kegyetlen vagyok.

Neveket azért kaptak. Ehhez hozzátartozik, hogy én az egészet azzal kezdtem, hogy leírtam három sorba huszonhét nevet. Nyilván először a főszereplőket választottam ki, majd elkezdtem a nevekhez képességeket rendelni. Volt olyan, akit azonnal el tudtam képzelni, ott álltak lelki szemeim előtt már a kezdetektől. Ilyen volt Nita, Cass, Trixie és Viv. Mások csak úgy megkaptak random beugrott képességeket, hogy aztán ebből kiindulva formáljam meg a személyiségüket. Közben a fejemben összeálltak a csapaton belüli kötelékek is. És mivel huszonhét szereplővel tiszta káosz lett volna a könyv, a maradékot kihúztam. Főleg azokat, akiknek kevésbé tetszett a nevük, vagy nem láttam bennük fantáziát. Így nem került soha színpadra a lányok közül Lacey és Karenina, a fiúktól pedig Aaron, Daniel, Len, Willie és Ray.

Igen, Ray. Azt hiszem eredetileg véletlenül került bele kétszer a listába, gondolom kétszer jött szembe, kétszer tetszett meg. Aztán, amikor észrevettem, még jó ötletnek is tűnt, hiszen mennyi az esélye, hogy pont huszonhét különböző nevű gyerek éli túl? Még egy tízfős csapatban is legalább két ember biztosan névrokon. Így életszerűbbnek tűnt, bónuszként pedig nem kellett újabb nevet keresnem. Aztán a védelmező Ray ki lett írva a történetből. Nem is jutott eszembe a vámpírok felbukkanásáig. Nem, nem az első támadásukra gondolok. Sőt, még csak nem is az első könyvre. A vámpíroknak nem adtam nevet az utolsó pillanatig. Amikor pedig eljutottam a sötét parkolóban játszódó jelenetig, és az az ostoba kurzor ott villogott a sor elején, azon röhögve, hogy még egy nevet se tudok kitalálni, amin a sofőr bemutatkozhat… beugrott. Ray. Gyors, praktikus. Életszerű. És ha már őt így hívják, miért ne lehetne a többi vámpírnak is egy szótagos neve? Poén, nem? Aha, szerintem sem.

Szóval ennyit a nevekről. Bojka a képességeik iránt is érdeklődött, de az sajnos nem jutott nekik. Mert ha már kitalálok egy képességet, akkor azt szerepeltetem is. Így lettek ilyen sokan.

Mára ennyi, jövő héten természetesen jövök. Ha hasonló kérdésetek, esetleg témaötletetek van a következő bejegyzésre, írjatok bátran!

Rejtélyes szereplők