Szélfútta szerencse

Nea az árnyékból figyelte a buszsofőrt. A férfi az órájára, majd az idős hölgyre pillantott, aki sietve csoszogott a jármű felé. Túl messze volt, túl lassú volt, az idő pedig csak rohant és rohant. Nea tudta, mi következik, mielőtt a férfi döntésre jutott volna, gondolatai már a jövőt kutatták, amikor a sofőr egy sóhajjal elvette kezét az ajtózáró gomb felől. Nea egyszerre látta várakozni és percekkel később elindulni a buszt. Figyelte a türelmetlenül mocorgó és az elsuhanó házakat figyelő utasokat. Látta a nénit, ahogy sajgó térdekkel szalad és látta őt kimerülten zihálni az ülésen. Majd látta, ahogy az előtte várakozó busz a kereszteződésben belerohan egy taxiba.

Az idős hölgy alig győzött hálálkodni a sofőrnek, majd lerogyott az első szabad helyre. Az ajtók sziszegve kezdtek becsukódni. Neának egy gondolatába került, hogy megakadályozza. A sofőr értetlenül próbálkozott újra. Az ismétlődő sípolás és berregés dühös pillantásokat és ideges morgolódást váltott ki az utastérben. Az ajtók újra és újra összezáródtak, majd ismét kinyíltak. Minden látható ok nélkül. Közben a taxi épségben áthaladt a kereszteződésen. Nea engedte becsukódni az ajtókat. Figyelte, ahogy a busz elindul, majd belekapaszkodott a szélbe és felrepült.

Forgalmas utcák, dudáló autók és lökdösődő járókelők felett suhant el. Mindenki rohant, mindenki sietett, senkinek nem volt ideje türelmesen várakozni. Az emberek nem néztek egymásra, csak az orruk elé. Nea nem törődött velük. A földre hulló pénztárcát azonban észrevette. A gazdája már két lépéssel arrébb járt, sejtelme sem volt róla, hogy értékei a porban hevernek. Egy fiatal lány megtorpant a pénztárca mellett, villámgyorsan felkapta és futásnak eredt. Még épp elérte a férfit, mielőtt az fellépett volna a mozgólépcsőre. Megkocogtatta vállát és egy gyors mosollyal a kezébe nyomta a pénztárcát, majd továbbsietett, mielőtt elhangzott volna a döbbent köszönet. Nea a nyomában maradt. Látta, amit a lány nem, látta a villamost, ami korábban fordult be a megállóba, látta elindulni a lány nélkül, aki emiatt elkésik az órájáról, látta a lány tanárát, ahogy vörösödő fejjel üvölt vele. Nea a villamos felé repült. A szél felkapta a földön heverő szórólapot és a zakatoló jármű szélvédőjének röpítette. Az unott sofőr összerezzent és lelassított. Ez elég is volt, hogy a lámpa pirosra váltson, mielőtt elérte volna. A villamos megállt, a lány pedig épp időben jutott el a megállóig, hogy még fel tudjon rá ugrani, de Nea akkor már máshol járt: az utca szemközti oldalánál lebegett, ahol egy anyuka fél szemét ugrándozó kisfián tartva egy becsomagolt szendvicset nyújtott a kövön térdelő hajléktalannak. Nea követte őket be a szomszéd házba, fel a lépcsőn. Kilökte a nő kezéből a kisebb toronyban ingadozó könyveket és elégedetten figyelte, ahogy a kisfiú, anyja bosszús kiáltására sarkon fordul és visszaszalad, így nem akadt meg a lába a következő lépcsőfokban, ő pedig nem zuhant előre és fejelte le a vaskorlátot.

Nea várt. Majd, amikor a kisfiú könyvekkel a kezében óvatosan ellépett mellette, kirepült a nyitott ablakon.

Megállt a nő mellett, aki tartotta az ajtót a szomszédjának. Beindította a kerti locsolót, pont, amikor a nő mellé ért. Figyelte, ahogy szitkozódva visszamegy a lakásába átöltözni. Amikor másodszor is elindult otthonról, már nem felejtette el kihúzni a vasalót. Nea mellette maradt, amíg becsukódott az ajtó, elfordult a kulcs a zárban.

Nem történt semmi. Nem jött válasz, nem volt reakció.

Neát átölelte és a levegőbe emelte a szél.

Kint az utcán egy férfi drága öltönyben, nehéz aktatáskával lehajolt felvenni a földön heverő palackot, de az minduntalan kicsúszott a kezei közül, csak a negyedik próbálkozásra sikerült egy ingerült mozdulattal a szemetesbe hajítania. Közben a gőzölgő kávé, ami vadonatúj ruháján kötött volna ki, gazdája kezében eltávolodott. A férfi ezután továbbsietett, szeme az égen gyülekező viharfelhőket kémlelte. Észre se vette a nőt, aki növekvő kétségbeeséssel keresgélte táskájában elrejtőzött kulcsait, amivel elég időt nyert, hogy elkerülje a szomszéd utcában kötözködő alkoholistát. Mögötte már el is tűntek a gyerekek, akiket ő segített ki a kasszánál, rohantak órára, majdnem fellökték a fiatalembert, aki átvette egy idős hölgy kezéből a nehéz csomagokat, majd hazáig kísérte. Közben a farmerzsebéből feltűnés nélkül kihullott koncertjegyre szánt pénze. Éktelenül dühös lesz, ha észreveszi, de legalább nem esik áldozatául a késelésnek a koncert parkolójában. A bankókat beterítette a por, amikor egy kóborkutya heves farkcsóválással elrohant felettük egy lány felé, hogy kiegye kezéből a felé nyújtott húsdarabot. Ugyanebben a pillanatban megdördült az ég és zokogni kezdett, könnyei sűrű zivatarként csaptak le az emberekre.

Nea hazáig követte a lányt, figyelte őt a barátaival telefonálva felszabadultan nevetni. Irigyelte tőle a tudatot, hogy nincs egyedül. A lány végigdőlt az ágyán, párnája felett megremegett a telerakott polc. Nea látta, ahogy a szögek lassan megadják magukat. Látta a polcot hónapokkal később az alvó lány fejére zuhanni. Nea lelökte az asztalon heverő brossúrákat. Az olasz nyelviskola reklámja jól látható helyre csúszott a földön. A lány elgondolkodva nézte. Nea ismét a jövőbe pillantott: a polc recsegve zuhant le, a poros könyvek szétszóródtak az érintetlen, bevetett ágyon.

Nea az ajtó alatti résen át távozott.

Monoton volt. Hiábavaló. Nem hagyott nyomot, nem hagyott jeleket. Mégis folytatta.

Egy szatyrokat cipelő férfin akadt meg a szeme, aki esernyőjét egy didergő nő kezébe nyomta, majd továbbsétált az esőben. Ismerősnek tűnt, Nea legutóbb egy busz kormánya mögött látta egy idős hölgyre várni. Melléröppent és megbökte a teletömött zacskó legfeszesebb pontját. A férfi káromkodva hajolt le, hogy felszedegesse a pocsolyába hulló ételeit. Észre se vette a háta mögött elhajtó kamiont, ami elé másodpercekkel korábban ki készült lépni. Túlságosan el volt foglalva elázott zsemléivel.

– Mi történhet még?! – dörmögte dühösen.

Ha csak sejtené… – gondolta Nea, miközben eltávolodott.

Szeme egy fa alatti padon ülő szerelmespárra siklott. A lány boldog mosollyal, lehunyt szemmel bújt meg a fiú ölelésében. Nea szomorúan nézte őket. Már nem érdekelték a körülötte történő jócselekedetek, már nem elmélkedett azon, hogy vajon régen is ilyen szokatlan volt-e segíteni a rászorulókon, vagy felszedni a szemetet. Minden gondolata, minden tette háttérbe szorult, őt pedig elöntötte a végtelen magány.

A szerelmesek nem zavartatták magukat, azt hitték, csak ketten vannak. Nem látták Neát, senki sem láthatta. Ő pedig hiába várta, hogy valaki elgondolkodjon a miérteken, hiába várta, hogy rátaláljanak, felfedezzék őt. Egyedül volt, olyan kétségbeejtően és visszafordíthatatlanul egyedül, ahogy senki más.

Közben a szerelmesek mögött egy nő szaladt el a fák lombjának védelmében, fél kezével az esernyőjét próbálta kinyitni, a másikkal pedig egy koldus markába szórta a zsebében talált aprót. Nem nézett maga elé, nem látta a nejlonzacskót, amire rá készült lépni, hogy aztán kicsússzanak alóla a lábai és ő hátraessen a betonon. Nea nem figyelt rá, még mindig a szerelmeseket nézte vágyakozva.

Észre sem vette, hogy a zacskót az utolsó pillanatban felkapta a szél.

Szélfútta szerencse
Tagged on: